A gyógyulás érdekében nem foglalkoztam a múlttal csak előre haladtam. Ezen gondolkodtam akkor is amikor a kórházban összepakoltam. Nem foglalkozom többé azokkal az érzelmekkel amiket Mir iránt éreztem csak barátok vagyunk. Viszont Joon se rossz pasi. De nem! Most a gyógyulásom a legfontosabban. Szerencsémre egy kéztöréssel megúsztam. Majd Joon bejött a kórtermembe mögém áltt és átkarolta a derekamat.
-Mehetünk? –kérdezte.
-Igen. –mosolyogtam. –A többiek hol vannak? –kérdeztem.
-Elmentek. Azt mondta Kimmie, hogy majd otthon találkoztok. Velem kell haza jönnöd. –mondta Joon.
-Veled? –kérdeztem. –Te bántani fogsz. –nevettem.
-Igen velem. Az előbb még azért kaptam puszit mert jó kisfiú voltam. Most meg már rossz fiúnak állítasz be. –mondta mosolyogva.
-Én jobban szeretem a rossz fiúkat. –nevettem majd beleharaptam az alsó ajkamba.
-Tényleg? –kérdezte. Majd egyre közelebb hajolt hozzám.
-Aha. –mosolyogtam.
-Akkor így rossz fiú vagyok? –kérdezte majd az ajkát az ajkamhoz érintette.
-Ez még nagyon jó kis fiú. –nevettem.
-És így? –kérdezte majd megcsókolt.
-Ez még jó kisfiú. –mondtam vigyorogva.
-Így? -kérdezte majd sokkal erősebben, szenvedélyesebben csókolt meg.
-Már közelítesz. -incselkedtem mosolyogva.
-Na és így már rossz kisfiú vagy? –kérdezte majd ledobta a táskámat amit az előbb kikapott a kezemből. Átkarolta a derekamat majd felemelt én a lábammal körbe fontam a derekát és a nyakánál átkaroltam azzal a kezemmel amelyik nem volt begipszelve.
-Na jó.... Megadom magam. Nagyon rossz vagy! –mosolyogtam.
-Na végre.... Megcsókolhatlak még egyszer? –kérdezte.
-Azt látod rajtam, hogy tiltakozom ez ellen? –kérdeztem vissza.
-Igen. –nevetett.
-Jaj te lökött. –mondtam.
-Igen én lökött. –mosolyogott majd megcsókolt. Joon a hátamat a falhoz támasztotta és úgy csókolta a nyakamat.
-Joon.... –kezdtem el mocorogni az ölelésében.
-Mi az? –kérdezte de még mindig csókolt.
-Menjünk haza. –mondtam.
-Kezd te. –mondta Mir.
-Hát jó. –mondtam.
-Miről van szó? –kérdezte Mir.
-Arról, hogy szeretlek Mir.... –mondtam gyorsan majd ugyan olyan gyorsan el is hallgattam. Mir totál ledöbbent.
-Nem erre számítottam. –mondta.
-Véleményed? –kérdeztem.
-Figyelj nagyon aranyos, szép és okos lány vagy. De nem te vagy nekem az igazi. –közölte velem.
-Szóval te most hosszadalmasan mondtad el nekem azt, hogy nem kellek neked! Kösz! Azért kereken is kimondhattad volna. –mondtam majd elrohantam. Nagyon fájt, hogy Mir nem merte kereken kimondani, hogy nem szeret és nem kellek neki. Amikor kirohantam a házból láttam, hogy Joon utánam futott.
-Bommie gyere vissza! –kiabálta az ajtóból. De én csak rohantam nem figyeltem és nem vettem észre a kocsit amikor rohantam át az úttesten. Elütött a kocsi és Joon egyből odarohant hozzám és szólongatott, rázogatott.
-Szeretem a szüleimet! Mondd meg nekik.... –mondtam elhalló hangon majd minden elsötétült és nem láttam semmit nem hallottam semmit. Amikor már felkeltem egy ismeretlen helyen voltam.
-Bommie.... –kiáltotta egy hang a nevemet.
-Ki az? –kérdeztem.
-Én vagyok az Joon. –mondtam majd akaratlanul elmosolyodtam.
-Joon gyere ide hagy öleljelek meg! –mondtam majd felültem de Joon megfogta a kezemet.
-Átölellek de maradj nyugton. –mondta lágy hangon.
-Jól van. –mondtam. Majd Joon átölelt. –Joon óvatosan. –mondtam mintha fájna, miközben nem vot semmi bajom.
-Sajnálom. –mondta majd elengedett.
-Mit sajnálsz? Csak vicceltem az előbb. –nevettem.
-Jaj te az őrületbe kergetsz. –mondta majd adott egy puszit az arcomra. A puszi hosszú volt és érzelem teli. Amikor Joon elengedett a kezemet arra a pontra tettem arcomon ahol Joon megpuszilta. Majd elmosolyodtam.
-Miért? –kérdeztem.
-Azért mert.... hagyjuk nem lényeges. –mondta.
-Hát jó. A puszit nagyon szépen köszönöm! –mosolyogtam. Majd kinyílt az ajtó.
-Bommie! –mondta Mir.
-Hol vannak Kimmieék? –kérdeztem Joontól.
-Hazamentek kajálni. Szreintem nem soká visszaérnek. –mondta Joon. Majd megfogta a kezemet.
-Bommie nagyon sajálom, amit mondtam nem úgy értettem.... –mondta Mir.
-Nem érdekel, hogy értetted Mir. Kimondtad az a lényeg majd tovább lépek. Neked meg sok sikert a másik csajhoz. Maradjunk inkább barátok. –vágtam bele Mir mondatába.
-Jó. Amúgy Kimmieék már itt vannak csak kint maradtak. –mondta majd meglátta, hogy Joon fogja a kezemet. –De én most megyek és szólok egy orvosnak, hogy felkeltél.
-Felhívtad anyáékat? –kérdeztem Joontól.
-Nem én hívtam fel de Kimmie az felhívta és megmondta, hogy szereted őket. –mondta Joon.
-Köszönöm! Gyere ide! –mondtam majd Joon odahajolt hozzám. Én adtam egy puszit az arcára.
-Ezt miért kaptam? –kérdezte.
-Azért mert jó kisfiú voltál. –mondtam mosolyogva.
-Akkor most már egyre többet leszek jó kisfiú. –mondta mosolyogva.
-Ezt, hogy érted? –kérdeztem. Majd belépett Mir az orvossal.
-Majd megtudod. –mondta. Az orvos megvizsgált minden rendben volt.
-Kisasszony ha gondolja ma este már otthon is aludhat. –mondta az orvos.
-Komolyan? –kérdeztem mosolyogva.
-Igen. Jó állapotban van és ha valami kis apróság történik az úr biztosan gondoskodik arról, hogy biztonságon helyen legyen. –mondta miközben Joonra mutatott.
-Igen. –értettem egyet az orvossal.
-Csak várjon meg az információnál egy lapot aztán mehet is. –mondta az orvos.
-Köszönöm szépen! –mondtam mosolyogva majd felültem és átöleltem Joont.
Már 2 és fél éve vagyok Dél-Koreában. Egy hétfő reggelen felekeltem és azt vettem észre, hogy nem kell egész héten suliba menni. Nagyon örütem ennek. Ránéztem az órára és láttam, hogy fél 7 van. Számolgatni kezdtem, hogy anyáéknál vajon mennyi az idő. Arra jutottam, hogy este 10 óra van. Felhívhatom anyát? Majd később most biztosan alszanak. Így felhívtam Park Chang-Mint felvette de csak annyit mondott, hogy most nem ér rá dolgozik hívjam vissza 2 óra múlva. Így kikeltem az ágyból és lementem a konyhába inni. Amikor leértem az étkezőbe láttam, hogy Joon is fenn van és az asztalnál issza a kávéját.
-Jó reggelt! –mondta.
-Jó reggelt Joon! –mondtam majd utána esett le, hogy egy bugyiban és egy melltartóban vagyok. Kikerekedett a szemem és gyorsan rohantam a konyhába és elbújtam az egyik pult mögé. Joon pedig csak nevetett.
-Cuki nyuszis a bugyid. –jegyezte meg miközben halkan nevetett. Én elhúztam a számat és egy mosolyt folyottam vissza.
-Köszönöm. –pirultam el. Majd felálltam, hisz már úgy is látott engem, szóval lényegtelen bújkálnom.
-Nincs mit. –mondta majd felállt az asztaltól és felém jött. Majd én a pulthoz szorultam mert, Joon csak jött. Felém hajolt, mint ha meg akarna csókolni. De egyszer csak elmosolyodott majd mögém tette az üres poharát és elment.
-Joon! –szóltam utána. Egy boxer és egy izompóló volt rajta.
-Mi az? –kérdezte majd megfordult. Amikor megfordult végignéztem rajta és észre vettem, valami fura dolgot a boxerénél. Mintha egy kicsit dudorodott volna a boxer közepén. Egyből rájöttem, elpirultam majd elvettem onnan a szememet.
-Ömmmm... A férfiasságod Joon! Csak ennyit akartam. –mosolyogtam és közben össze-vissza néztem.
-Mi van? –kérdezte értetlenül.
-Joon nézz le a boxeredre! –mondtam majd odamentem hozzá és az ujjamat a mellakasára tettem. –Legközelebb figyelj a férfiasságodra! –mondtam majd végighúztam az ujjamat a testén. Majd elmentem mellette. Joon a kezem után kapott visszarántott és magához ölelt.
-Most figyelek a férfiasságomra. –mondta majd mélyen a szemembe nézett és megakart csókolni de hallottunk egy ajtó csapódást. Eltoltam magamtól Joont. Mir volt az majd jöttek a többiek is. Mindenki megnézett, hogy egy sport melltartóba és egy bugyiba vagyok.
-Én felmegyek a szobámba. –mondtam majd felszaladtam a szobámba. Elővettem valami jó kis ruhát itthonra. Egy feketek latex nadrág, egy rózsaszínű hosszított felső és egy rózsaszínű magassarkú cipő volt az. Vagy mezítláb mászkálok a házba vagy magassarkúba. A papucsot nem szeretem. Kimmie sem használ papucsot csak a srácok. Felöltöztem majd egy kicsit sminkeltem. Alapozó és egy kis szempillaspirált vittem fel. Majd amikor kimentem a fürdőből hallottam, hogy valaki kopog.
-Gyere! –mondtam.
-Szia Bommie! Én csak.... hűű de szép vagy.... –ámuldozott Mir.
-Köszi! –mosolyogtam. –De mit is szeretnél? –kérdeztem.
-Ja beszélni veled. –mondta.
-Én is beszélni akarok veled. –mondtam.
-Lejössz a földszintre? Megihatnánk valamit közben. –ajánlotta fel.
-Jó menjünk. –mondtam. Majd el is indultunk. Leültünk a bárpultnál. A többiek szintén lent voltak csak SeungHo és Kimmie a pezsgőfürdőben pezsgőztek. G.O, Thunder és Joon pedig úsztak a nagy medencébe. Mir és én pedig pedig beszélgettünk.
Kivettem a gardróbomból az egyen ruhámat, a cipőt, a nyakkendőt és a zoknit holnapra. Majd elővettem egy sportmelltartót és egy bugyit estére, majd elmentem zuhanyozni. Egész idő alatt Mir járt az eszembe. Szerelmes vagyok belé de még csak most találkoztam vele elsőnek. Kész lettem és mentem leteríteni a törölközőmet, de közben 2 srác jött be a szobámba.
-Bocsi a zavaráért. De mi még nem ismerjük egymást. –mondta az egyik.
-Én Park Sang Hyun vagyok de csak hívj Thundernek. 23 éves vagyok . –mosolygott.
-Én Jung Byung Hee vagyok de hívj csak G.O-nak. Én 26 éves leszek majd novemberben de még csak 25 vagyok. –mosolygott ő is.
-Sziasztok! Én Lee Park Bom vagyok. De hívjatok Bommienak. Én 24 éves vagyok. –mosolyogtam.
-Látom már aludni készülsz. –mondta Thunder.
-Igen. Holnap suliba kell mennem. –mondtam.
-Akkor mi hagyunk is. –mondta G.O. Majd az ajtó felé mentek.
-Jó éjt! –modták egyszerre.
-Köszi. Jó éjt nektek is. –mondtam majd G.O becsukta az ajtót. Én bebújtam az ágyamba, lekapcsoltam a lámpát és elaludtam. Az este nagyon hamar eltelt. Igaz nagyon álmos is voltam. Reggel amikor felkeltem akkor még csak negyed 5 volt. Kikeltem az ágyból és lementem a konyhába inni. Nem volt fenn senki. Ittam majd felmentem a szobámba és visszafeküdtem. De nem tudtam visszaaludni. Csak feküdtem az ágyba és vártam, hogy fél 7 legyen. Amikor már ott volt az idő, felöltöztem és lementem. Már mindenki fenn volt. Kimmie a tízórainkat készítette míg Mir, Joon és a többi srác reggelizett.
-Jóreggelt! –mondták egyszerre a srácok.
-Jó reggelt! –mondtam.
-Jó reggelt Bommie! Üljél le és egyél. –mondta Kimmie. Akár csak anya.
-Kimmie ne már! Olyan vagy, mint az anyám. –nevettem.
-Még milyen jó kedvedben vagy és milyen csinos vagy. –jegyezte meg Thunder.
-Nem lesz már ilyen jó kedve amikor a suliban lesz. –mondta sötéten Mir.
-Honnan tudod? –kérdeztem.
-Mert tudom! –mondta még mindig sötéten. Majd felállt az asztaltól és felment az emeletre. Utána le is jött a táskájával. –Én elmentem a suliba. Joon majd jösz. –mondta majd becsapta maga mögött az ajtót. Én csak meglepedten néztem utána.
-Ezzel meg mi lett? –kérdeztem halkan.
-Nem tudom. –mondta Joon. Azt hittem nem hallotta senki. Na mindegy leültem reggelizni majd megettem és Joonnal indultunk is. Egész úton beszélgettünk és nagyon jól megismertük egymást. Majd beértünk a suliba pont becsengetett amikor az igazgatóhoz értem. Joon elment órára. Bekopogtam.
-Jöjjön! –mondta egy férfi hang.
-Annyeong! –mondtam udvariasan majd meghajoltam.
-Annyeong! Foglaljon helyet. –mondta kedvesen.
-Köszönöm. –mondtam majd leültem.
-Mint tudja már ebbe az iskolába fog járni. Itt elvárjuk mindenkitől, hogy keményen dolgozzon és, hogy a szabályokat betartsa. –mondta miután leültem.
-Ebben nem lesz gond. Már hozzászoktam, hogy keményen kell dolgoznom. A szabályokat meg be tudom tartani –mondtam.
-Rendben. Nos ön ugye Magyarországról jött? –kérdezte.
-Igen. –mondtam.
-Milyen szakon volt? –kérdezte.
-Informatikai és kommunikálciós szak. –mondtam.
-Akkor kövessen kérem! Megmutatom az osztályát. –mondta majd felállt és elindult az ajtó felé. Én követtem. Bement egy terembe de utána ki is jött mert nem azt az osztáyt kerestük. Majd a következőbe benyitott majd bement és nekem is be kellett már mennem. Lehajtott fejjel mentem be. Nem néztem fel. –Jó reggelt kívánok mindenkinek! Bocsánat a zavarásért de egy új tanulót szeretnék bemutatni az osztálynak. ha meg engedi. –mondta a tanárnak.
-Csak nyugodtan. –felelte a tanár.
-Mint az előbb hallotátok van egy új osztálytársatok. –mondta az igazgató.
-Tessék? –kérdezték a lányok egyszerre.
-Csend legyen hölgyeim! Ő Lee Park Bom szeretném ha ugyan úgy tisztelnétek, mint a többi osztálytársaitokat. Mutatkozz be! –mondta az igazgató.
-Annyeong! Én Lee Park Bom vagyok .... –mondtam.
-Már tudjuk! Nem haladhatnánk? –vágott a szavamba az egyik lány.
-H-hívjatok Bommienak légy szíves. –mondtam zavartan.
-Jó köszönjük! Most Bang Chulyongot és Lee Changsunt bízom meg azzal a feladattal, hogy vigyázzanak rá és, hogy segítsenek neki az órarendben és a tanulásban ha Bom kisasszony nem ért valamit. –mondta az igazgató.
-H-hol fogok ülni? –kérdeztem.
-Majd a tanár úr megmutatja. De én már nem is zavarok. –mondta az igazgató majd kiment a teremből.
-Tessék itt egy órarend. Joon és Mir között van egy üres pad oda üljél le. –mondta a tanár kedvesen.
-Köszönöm! –mondtam majd elvettem az órarendet egy mosolyt eröltettem az arcomra és helyre mentem. Miért is ne amikor odaértem a padomhoz megbotlottam a saját lábamba. Megkapszkodtam a padban és a székben így nem estem el. De Joon egyből felpattan és segített a többiek meg kinevettek. Mindenki rajtam nevetett kivéve Joon. Még Mir is. Nem hiszek a szemenek. Tudom ez csak egy rossz álom és nem tudok belőle felkelni. De nem álom ez a valóság. Majd 10 perc múlva kicsengetett. Én felpattantam és kirohantam a teremből. A WC-t kerestem. Találtam egyet és pont női volt. Bementem és az egyik fülkébe zártam magam. Ennél gázabb nem is lehett volna. Nem bírtam tovább és sírni kezdtem. Majd hallottam egy ajtót nyitódást és valakik bejöttek.
-Ha ki meri használ azt a helyzetet, hogy Joon bébicsőszködik felette akkor komolyan mondom megtépem! Nem hagyom annyiban. Joon csak velem foglalkozhat. –hallottam az egyik osztálytársamtól. Majd nagy nehezen kimentem a WC-ből és Joon bekísért a terembe. Egész nap mindenki kibeszélt engem. Alig vártam, hogy haza menjek és lezuhanyozzak. Így is lett. Hazamentem és lezuhanyoztam majd befeküdtem az ágyamba és elaludtam. Kimmievel a vásárlást elhalasztottuk. Minden napom így telt. Csak egyre kevesebben beszéltek ki. Joonnal egyre közelebb kerültünk egymáshoz, Mirrel pedig távolabb. De még jobban beleszerettem. Nem igaz, hogy ilyen hülye vagyok. Mir alig törődik velem és őt szeretem míg Joon törődik velem és vele nem is foglalkozom. Szegény. Biztos azt hiszi, hogy utálom de szeretem, mint barátot. Nagyon sokat törődik velem. Olyan, mint egy testvér, ami nekem soha nem volt. Vajon anyáékkal mi van? Hiányzok nekik? Vagy már elfelejtettek engem? Majd felhívom valamikor őket.
-De én most megyek! –mondta Kimmie majd becsukta maga mögött az ajtót.
-Öm.... Én Bang Chulyong vagyok. De hívj csak Mirnek. 22 éves vagyok és nagyon örülök, hogy te is itt vagy másik lánynak. –mondta félénken.
-É-én is örülök. Lee Park Bom vagyok. De hívj csak Bommienak. Öm.... 24 éves leszek. Csak ennyit tudok most így hirtelen veled közölni. –mondtam zavartam és még jobban vörösödtem. Már ha ennél lehet jobban vörösödni.
-Mi a baj van? –kérdezte majd éreztem, hogy az egyik kezét a derekamra a másik kezét a vállamra teszi. Az érintésétől teljesen bealéltam. Olyan gyengéd volt még is olyan határozott.
-Semmi csak egy szempillát dörzsömtem a szemembe. –találtam valami kifogást.
-Megnézhetem? –kérdezte. Majd a hajamat átseperte a másik vállamra és hideg kezével az arcomhoz ért. Megfordultam és hideg tenyereibe fogta az arcomat. Lehűtött egy kicsit. Pont jókor mert ha meglátta volna milyen vörös vagyok menten egyedül hagy a szobában. Közelhajolt és már csak pár miliméter volt az ajkaink között. Éreztem lehelletét az ajkaimon. Megszerettem volna csókolni de nem lehet. Még csak most ismertem meg. Ha egy kicsit csücsörítek akkor simán megcsókolhatnám. De nem! Megálljt kell parancsolnom magamnak. Mélyen a szemébe néztem. Mir egy idő után már nem is kereste a nem létező szempillát csak mélyen néztünk egymás szemébe. Nagyon megnyugtató pillanat volt. Mir jobb keze a derekamra tévedt amivel közelebb húzott magához. A bal keze a hajamat csavarta az ujjaira. Majd az a keze végig vándorolt a kezemen megfogta majd a mellkasára tette. A szíve egyenletes vert. A szemébe néztem és eszembe jutott minden ami az elmúlt 2 -3 napba történt velem. Mindent csak magamba tartottam és csak pár könnycseppet engedtem meg magamnak többet nem. De ahogy ott álltam Mirrel szemben minden eszembe jutott, jó-rossz egyaránt. Jó volt végre érezni egy srác közelségét. A jobb kezem Mir keze és mellkasa között pihent a balt pedig a nyaka köré fontam. Mir elengedte a kezemet majd a derekamra tette azt is. Én jobb kezemet is a nyaka köré fontam. Úgy öleltük egymást. Én már nem bírtam tovább és sírni kezdtem. Mir eltolt magától és látta rajtam, hogy sírok. Nagyon magas volt hozzám képest. Én csak a válláig értem. Mir átkarolta a nyakamat mind a két kezével és magához ölelt. A mellkasába temettem az arcomat. Próbált nyugtatni azzal, hogy simogatta a hátamat.
-Sajnálom Mir.... –mondtam zokogva.
-Nincsen semmi baj. Add ki magadból. –mondta miközben simogatta a hátamat.
-Adnál egy zsebkendőt a táskámból? –kérdeztem.
-Itt van a felsőm töröld bele nyugodtan a könnyeidet. –mosolygott.
-Csak én nem a könnyeimet akarom letörölni. –nevettem.
-Ja jóó akkor hozom! –mosolygott. Majd hozta is a zsebkendőt.
-Jaj de fázok. –mondtam. Majd megnéztem, hogy lehet azért mert ki van nyitva az ablak. Hát nem volt.
-Odaadjam a pulóveremet? –kérdezte.
-Áhh nem kell. –mondtam. De Mir nem hallgatott rám levette a pulóverét és rám terítette. A pulóvere alatt egy izom póló volt.
-Tessék! –mondta lágyan majd a fejét a vállamra tette.
-Köszönöm! –mondtam majd megfordultam és átöleltem. –Sajnálom, hogy ilyen idegesítő vagyok.
-Nem vagy az. Csak egy olyan lány aki sokat szenvedet és mindet magában tartotta. –mondta miközben simogatta a hátamat. Nagyon jó érzés volt. De ennek a pillanatnak is vége lett, mint minden jónak. Ezt a pillanatot Joon zavarta meg.
-Ömmmm.... Bocsesz zavarok? –kérdezte Joon.
-Mondjad. –mondta Mir.
-Kimmie azt üzeni, hogy gyertek vacsorázni. –mondta Joon. –Mi a baj van Bommie? –kérdezte majd belépett a szobába. Mir hátra nézett de még mindig ölelt.
-Nincsen semmi baja csak álmos. Most menj és mondd meg Kimmienek, hogy mindjárt megyünk! –mondta Mir. Majd olyan közelhúzott magához amennyire csak tudott. Én átöleltem Mir derekát.
-Jól van. –mondta Joon valamiért szomorú hangon majd kiment.
-Mir nagyon szépen köszönöm, hogy megvigasztaltál. De menjünk vacsorázni. –mosolyogtam.
-Jobban vagy? –kérdezte.
-Sokkal. –mosolyogtam és letöröltem a könnyeimet. Majd elindultam az ajtó felé. Mir követett és lementünk a többiekhez. Ők már az asztalnál ültek és ettek. Leültem és Mir mellém ült. Az egyik oldalamon Mir a másikon Joon ült velem szemben pedig Kimmie. A barátnőm amikor meglátott engem és Mir, hogy egymás mellé ültünk le vigyorogni kezdet.
-Na látom lezuhanyoztál vacsira. –mondta Kimmie.
-Még nem zuhanyoztam le. –magyaráztam.
-Miért? –kérdezte.
-Mirrel beszélgettünk. –mondtam majd Mir rám nézett én pedig rá és egymásra mosolyogtunk.
-Aha értem. –mondta Kimmie vigyorogva.
-Melyik suliba is irattál be? –kérdeztem.
-A Kyung Hee Cyber Egyetemre. Joon meg Mir majd biztosan elkísér téged a suliba és megmutatják neked, hogy merre van az igazgatói iroda. Ugye fiúk? –nézett Kimmie Joonra és Mirre.
-Persze. –mondták egyszerre. Majd ettünk tovább. Amikor már mindenki befejezte Kimmie és SeungHo elvitték a tányérokat. Ők ketten elmosogattak a többi srác felment Joon és Mir szobájába én pedig felmentem a szobámba de Kimmie utánam szólt.
-Bommie. –szólt Kimmie.
-Mi az? –kérdeztem.
-Holnap amint haza érsz elmegyünk vásárolni mert ahogy láttam nem valami jók a ruháid. –mondta Kimmie.
-Felőlem. Most megyek zuhanyozni aztán alszok. Jó éjt! –mondtam.
-Jó éjt Bommie! –mondták egyszerre. Majd felmentem a szobámba.
-Annyeong! Én Kim Shin Yeongot keresem. Itt lakik? –kérdeztem udvariasan miközben meghajoltam.
-Annyeong! Egy pillanat! –mondta szintén udvariasan miközben meghajolt. –SeungHo! –kiabálta. Majd odajött egy aranyos srác. Ő nem tetszett annyira, mint az előző.
-Annyeong! Yang SeungHo vagyok. Miben segíthetek? –kérdezte udvariasan miközben meghajolt.
-Annyeong! Én Lee Park Bom vagyok. Kim Shin Yeongot keresem itt lakik? –kérdeztem meg megint miközben megint meghajoltam.
-Egy pillanat! Kicsim gyere egy pillanatra. –kiabálta.
-Mi a baj van szerelmem? –kérdezte Kimmie.
-Keresnek téged. –mondta majd a fejével felém bökött. Ez Kimmie?
-Miben segíthetek? –kérdezte udvariasan.
-Kimmie már meg sem ismersz? –kérdeztem.
-Bommie? –kérdezte.
-Igen. Ennyire megváltoztam 4 év alatt? –kérdeztem.
-Nem de, hogy csak totál elfelejtettem, hogy milyen is vagy! Ne haragudj. –mondta miközben odajött hozzám és átölelt.
-Áhh semmi baj. De te viszont nagyon sokat változtál. –mosolyogtam.
-Jaj gyere be! –mondta Kimmie. –De csinos vagy!
-Jaj köszönöm. Te is az vagy. –mondtam.
-Ja szerelmem ő Lee Park Bom. A gyerekkori barátnőm. Bommie ő pedig Yang SeungHo a barátom már 5 éve. –mondta mosolyogva majd megcsókolta a mellette álló srácot. Gondolom ő SeungHo.
-Aha értem. –mondtam.
-Na és te, hogy állsz a pasikkal? Biztosan döglenek utánad a pasik. –mondta Kimmie.
-Mi, hogy utánam? Biztosan nem vagyok nekik elég jó. –mondtam.
-Akkor nekik milyen ízlésük van? Szerintem nagyon szép és aranyos lány vagy. –mondta egy ismeretlen hang miközben lejött a lépcsőn.
-Köszönöm. –mosolyogtam.
-Joon... Nekem nem is mondtál ilyet. –mondta nevetve Kimmie.
-Azért mert te már a SeungHoé voltál. –mosolygott. –Ja én Lee Changsun vagyok de hívj Joonnak. 25 éves vagyok.
-Nagyon örülök Joon! Én Lee Park Bom vagyok Kimmie gyerekkori barátnője. De hívj amúgy Bommienak. Én 24 éves vagyok. –mosolyogtam.
-Szia Bommie. –mondta Joon.
-Joon induljunk már. –mondta türelmetlenül SeungHo.
-Sajnálom de most mennem kell. –mondta aranyosan. Majd odament SeungHoékhoz és elmentek. Majd Kimmievel felvittük a cuccaimat a szobámba majd a barátnőm körbevezett a házban. A 2. emeleten kezdtük ott 5 szoba volt a hozzátartozó fürdőszobáival. Én a folyosó végén voltam. Mellettem Joon volt Mirrel egy szobába velük szembe ahogy emlékszem Thunder, mellette G.O és vele átlósan SeungHo és Kimmie szobája. Majd lementünk az 1. emeletre ott volt egy nagy nappali, egy nagy étkező és egy szintén nagy konyha. Lementünk a földszintre ott az egyik oldalon a garázs volt 3 kocsinak. A másik oldalon pedig medence, pezsgőfürdő és bárpult volt. Olyan bulirészleg szerű volt. Majd felmentünk a szobámba és kipakoltunk közben beszélgettünk. Miközben bepakoltam a ruháimat a cipőimet és ékszereimet láttam, hogy van bent ruha. Egy fehér blúz egy magasderekú fekete térdigérő szoknyával és egy cipővel. Benéztem a fehérneműs szekrénybe és 5 darab térdig érő zoknit találtam mellette 2 darab világos kék nyakkendőt.
-Kimmie mik ezek a ruhák? –kérdeztem.
-Az egyen ruhád. –felelte.
-Milyen egyen ruhám? –kérdeztem.
-Tudtam, hogy egyetemre mész és mondtad is. Nem hiszem, hogy csak 2 félévre mentél volna. Így beírattalak egy közeli egyetemre. Ugyan úgy 2. féléven vagy. –mondta.
-Köszi, hogy szóltál! Amúgy ez az egyen ruha nem is olyan rossz. –mondtam.
-Jaj, ne aggódj! Jó lesz. –bíztatott.
-Holnap már mennem kell? –kérdeztem.
-Igen. Az igazgatónál kell jelentkezned és ő elkísér az osztályodba. –mosolygott.
-Jó. Amúgy ki volt az aki ajtót nyitott nekem? –kérdeztem.
-SeungHo előtt? –kérdezett vissza.
-Ömmmm.... Asszem igen. –mondtam.
-Jaa.... Ő Mir. –mondta. Én csak értetlenül néztem rá. –Jaa okés. Bang Chulyong az igazi neve de én csak Mirnek hívom.
-Aha értem. –mondtam.
-Miért kérdezed? Tetszik? –kérdezte mosolyogva.
-Hát.... Ami azt illet igen. Nagyon aranyos és nagyon jó pasi. –mondtam mosolyogva.
-Szabad pasi. Nincsen barátnője. –mondta Kimmie mosolyogva.
-Mi?? Fúú.... Te azt hiszed, hogy meg akarom kapni Mirt? –kérdeztem.
-De te mondtad, hogy Mir nagyon aranyos és nagyon jó pasi. –nevetett Kimmie.
-Ki mondta azt, hogy nagyon aranyos vagyok és, hogy nagyon jó pasi? –kérdezte Mir. Én erre a mondatra totál elvörösödtem és hátat fodítottam Mirnek. Kimmie észre vette és csak nevetett.
-Senki! –vágtam rá.
-Jaj.... Bommie. Most magatokra hagylak. –mondta Kimmie és már ment is az ajtó felé.
-Kimmie! –szóltam neki.
-Igen? –kéredzte.
-Nagy gond lenne ha most lezuhanyoznék? –kérdeztem.
-Nem. De ez a te szobád és a te fürdőszobád. De most megyek csinálni a vacsit addigra kész leszel? –kérdezte.
-Tuti, hogy kész leszek. –mondtam de még mindig nem fordultam meg.
Mivel nem volt közvetlen járat Budapest és Szöul között így úgy kellett mennem, hogy Budapest-Bécs majd ott átszállásom van és Bécs-Szöul. Bécsig 1 óra volt az út aztán Szöulig 12-13 óra. Az út nagyon unalmas volt. Amikor Bécsbe mentünk akkor egy öreg nénike ült mellett és mindig beszélt nem igaz, hogy nem tudta befogni 5 percre. Végre megérkeztünk Bécsbe ott átszálltam 15 percet vártam addig zenét hallgattam. A fejemet a széknek támasztottam és becsuktam a szememet. Egyszer csak azt vettem észre, hogy valaki megrázza a kezemet. Ijedve nyitottam ki a szememet. Kihúztam a fülemből a fülest majd ránéztem arra az emberre aki megrázta a kezemet. Egy nagyon helyes, nagyon aranyos srác volt az. Ahogy láttam rajta ő is ázsiai.
-Miben segíthetek? –kérdeztem angol nyelven. Láttam rajta, hogy egy kicsit zavarban van. Majd elmonsolyodtam erre ő is elmosolyodott.
-Beülhetek? –kérdezte udvarasan. Úristen ő fog mellettem ülni? Végre! Ő legalább nem fog egész úton dumálni, mint az az öreg nénike.
-Persze! Gyere csak. –mondtam mosolyogva. Majd felálltam és ő pedig leült a helyére.
-Köszönöm! –mondta udvariasan.
-Jaj.... Ne magázódjunk már. Nem vagyok olyan öreg. –mondtam mosolyogva miközben visszaültem a helyemre.
-Rendben. Miért mennyi idős vagy? –kérdezte mosolyogva.
-24 éves leszek. Te? –kérdeztem.
-Én már január 15 óta 26 éves vagyok. Bocsi, hogy nem mutatkoztam be. Én Park Chang-Min vagyok. –mondta mosolyogva.
-Jajj semmi baj én sem mutatkoztam be. Én Lee Park Bom vagyok. Miért mész Koreába? –kérdeztem.
-Munka. –mondta.
-Mit dolgozol? –kérdeztem.
-Ulzzang modell vagyok és lesz egy fotózásom Szöulba. Te? Mit dolgozol? –kérdezte mosolyogva.
-Én nem dolgozok. –mondtam majd elhúztam a számat.
-Akkor? –kérdezte kíváncsian.
-Én még délelőtt egyetemista voltam de kiíratkoztam. –mondtam.
-Miért? -kérdezte.
-Hogy Szöulban élhessek. –mosolyogtam.
-Kinél fogsz lakni? –kérdezte.
-Van egy gyerekkori barátnőm aki kiköltözött és nála leszek egy ideig ha nem zavarok. Ha meg zavarok a nem tudom. –mondtam.
-Ha zavarnál nála hívj fel és jöhetsz hozzám. –mondta majd rám kacsintott. Ezen nagyon elpirultam de csak mosolyogtam. –Ja amúgy meg is adom a telefon számomat. Rám számíthatsz ha túlságosan is zavarnád a barátnődet.
-Jó majd rád gondolok legelsőnek. Ja akkor én is megadom a telefon számomat. –mondtam mosolyogva. Majd megadtunk a telefon számunkat egymásnak.
-Te mindig ilyen vidám vagy? –kérdezte mosolyogva.
-Nem. –mondtam még mindig mosolyogva.
-Még ilyen rossz időbe is meghozod az ember kedvét. Nagyon aranyos és szép vagy! –mondta mosolyogva. Én lehajtottam a fejem és az arcomba borult a hajam. Chang-Min elseperte a hajamat és a szemembe nézett. Én ettől is zavarba jöttem. Mindenhova néztem csak a szemébe nem.
-Köszönöm! De ha nem gond akkor én szeretnék aludni nagyon álmos vagyok. –mondtam mosolyogva. Ránéztem a karórámra és már 4 órája a repülőn voltunk. Számolgatni kezdtem, hogy már csak 8-9 óra van még hátra és Koreába érünk.
-Jó csak nyugodtan. –mondta majd neki dölt a székének. Én is ezt csináltam majd elaludtam. Alvás közben a fejem Chang-Min vállára tévedt és ott pihent egész idő alatt. Arra keltem fel, hogy Chang-Min oldalba bökött.
-Mi az? –kérdeztem.
-Keljél félóra és megérkezünk. –mondta.
-Mi? –kérdeztem ledöbbenve.
-Igen. –mondta.
-Kérem kössék be az öveiket! –mondta a légi utas kísérő. Bekötöttük aztán már csak a leszállás volt hátra. Majd sikeresen földet értünk. Leszálltam a repülőről és megfotam a bőröndjeimet. Egy rózsanínűt és egy feketét kellett keresnem. Majd elindultam. Már a kijárati ajtónál jártam amikor valaki utánam rohan és a nevemet kiáltja.
-Lee Park Bom. –kiabálta.
-Igen? –néztem hátra. Láttam, hogy Park Chang-Min az.
-Az az én bőröndöm. Ez a tied. –mondta miközben a levegőért kapkodott.
-Mi? –néztem rá a bőröndre. Lehajoltam, hogy megnézzem nincsen rajta az a kitőzöm amit rátettem. Majd ránéztem arra a bőröndre ami Chang-Minnél volt. Azon volt a kitűzőm. Kivettem a kezéből majd odaadtam neki az ővét.
-Köszönöm. –mondta.
-Én közönöm, hogy utánam hoztad. –mosolyogtam.
-Majd hívj szép lány! –mondta és rám kacsintott majd elment mellettem. Én csak mosolyogtam majd én is elindultam. Chang-Min fogott egy taxit. Beült a taxiba majd el kezdtem szaladni a taxi után. Az megállt én meg beültem. Majd a taxi elindult. A taxis engem vitt ki elsőnek a megkért helyre Chang-Min kérésére.
-Mennyi lesz? –kérdeztem.
-Neked semmi szép lány. Majd én kifizetem. –mondta Chang-Min udvariasan.
-Nem kell mert nem is biztos, hogy vissza tudom fizetni. –mondtam.
-Majd találunk rá módot, hogy vissza tudd fizetni. Emiatt ne aggódj. –mondta. Majd elindult a taxi. Én meg csak álltam ott, mint akinek a földbe gyökerezett a lába. Onnan tudtam, hogy ide kell jönnöm mert amikor beszálltam a taxiba felhívtam Kimmiet és meg adta az utcát és a házszámot. Nagyon szép környéken lakott Kimmie. Amikor megfordultam egy 2 emeletes ház plusz a földszinttel találtam magamat szembe. Ez lenne Kimmie háza? Nagyon gyönyörű volt. Gondolom jó drága is. De egyedül él. Miért kell neki ilyen nagy ház? Tettem fel magamba a kérdéseket. Majd becsengettem a házba. Egy nagyon tökéletes srác nyitott ajtót. ezen nagyon ledöbbentem és azt hittem, hogy eltévesztettem az utcát vagy a házszámot.
-Nem találsz kifogást? –kérdezte apa idegesen majd felállt a kanapéról. A szüleimmel nagyon jó kapcsolatom volt.
-Hagyjad már! –mondta anya.
-Nem! –mondta apa majd azzal a lendülettel megütött.
-Yong?! –kerekedett ki édesanyám szeme.
-Anya hagyjad! –mondtam majd én is felálltam és elindultam a lépcsőhöz. Fél úton megfordultam. Hátra néztem. –Igen tanulom a nyelvet! –mondtam.
-Mégis, hogy képzeled? Nem meg mondtuk, hogy nem tanulhatsz és nem is érdekelhet téged Dél-Korea! –mondta apa idegesen. Megfordultam és visszamentem a kanapéhoz.
-Most mondom el utoljára, hogy már 24 éves felnőtt nő vagyok. Ez az én életem. Ti hülyeségekkel tömtétek eddig a fejemet. Amit mondtatok eddig Dél-Koreáról az mind hazugság! Nem hiszem el, hogy a szüleim hazudtak nekem! Most már jobban szeretem Dél-Koreát, mint Magyarországot ahol egész életemben éltem. –kiabáltam idegesen.
-Nem vagy addig felnőtt amíg el nem tudod magad tartani! –kiabálta apa.
-Ohh nem? Akkor mondok nektek valamit. Volt egy lányotok hazudtatok neki így bűnhődjetek! Elköltözöm és soha nem fogom többet magyar földre tenni a lábamat. -kiabáltam.
-Hogy mersz te ilyet mondani arról a helyről ahol felnőttél? –kiabálta apa majd megint megütött. Betelt a pohár! Szó nélkül felrohantam a szobámba. Elővettem a bőröndömet és bele pakoltam annyi ruhát amennyi csak belefért. Még egy kisebb bőröndöt is kivettem amibe belefért a maradék ruhám. Nem volt sok ruhám, ékszerem és cipőm annál több. Volt egy kis félre tett pénzem. Elővettem az már át volt váltatva wonba így nem kell ezzel is törődnöm. Tudtam, hogy eljön az az idő amikor betelik a pohár és elköltözök. Miután bepakoltam a bőröndökbe elmentem zuhanyozni. Lezuhanyoztam, bementem a szobámba majd befeküdtem az ágyamba és elaludtam. Nagyon vártam a másnapot. Amikor felkeltem, felöltöztem és elindultam a suliba. Miután az összes órámnak vége lett bementem az igazgatóhoz. Nagy nehezen megértette miért is iratkozom ki a suliból. Elfogadta a kérvényemet így már délután mehetek is Dél-Koreába. Amikor haza tartottam útközben felhívtam Kimmie barátnőmet és elmondtam neki mindent. Ő ennek nem nagyon örült, hogy összevesztem a szüleimmel vagyis csak apámmal. De annak a hírnek, hogy hozzáköltözök annál inkább. Hazaértem szerencsére nem voltak otthon a szüleim. Felmentem a szobámba és letettem a táskámat. Megfogtam a bőröndjeimet, a pénzemet, a repülőjegyemet amit már korábban megvettem, egy lapot és egy tollat. Írtam anyáéknak egy levelet amiben ez állt ’Mint mondtam tegnap elköltözök és önálló életet kezdek. Elköltözök Dél-Koreába a barátnőmhöz Kimmiehez. Amikor ezt olvassátok én már a repülőn leszek. Azért ilyenkor indultam el mert nem volt itthon senki. Ha itt lennétek tuti, hogy megpróbáltatok volna megállítani! Sajnálom és megbocsájtok apának! Szeretlek titeket! Puszil titeket egyetlen lányotok: Bommie!’. Majd elindultam. A repülőtér nem volt valami messze tőlünk csak 6-7 utcányira. Beültem egy taxiba és elindultam. Megérkeztem a repülőtérre, kifizettem a taxist és mentem is. Pont akkor jött be a repülőgépem.
Én Lee Park Bom vagyok. Egy igazán hétköznapi lány. A mostani osztálytársaim szerint nagyon szép és aranyos. Az anyukám magyar az apukám dél-koreai. Több géneket örököltem édesapámtól így jobban vagyok koreai, mint magyar. Anyám szálloda igazgatónő vagyis szálloda tulajdonos. Édesapám pedig korház tulajdonos. Magyarországon azaz Budapesten születtem 1989. április 14-én. Most már nem soká 24 éves leszek. Egyetemre járok Budapesten. Egyedüli gyerek vagyok és így szüleim teljesen elkényeztetnek. Mindent megadnak amit kérek. Csak egy ember volt aki nem nézett sem beképzeltnek, sem hisztisnek Kimmie volt az. Ő volt a gyerekori barátnőm igazi neve pedig Kim Shin Yeong. De ő sajnos haza költözött a szüleihez Dél-Koreába és itt hagyott engem. Budepesten egy olyan egyetemre járok már a 2. féléve amiknek még mindig nem tudom a teljes nevét megjegyezni de azt tudom, hogy Magyarországon ez a leghíresebb egyetem. Közép suli után nem csináltam semmit 18 évesen leéretségiztem és most kezdtem egyetemre járni 23 évesen. 5 évig csak otthon ültem és a szüleim azzal nyagattak, hogy Dél-Koreát ne szeressem ők csak rosszat akarnak mindenkinek és, hogy a KPOP-ot se hallgassam mert az is rosszra tanítja az embereket akik hallgatják. Végül 2008-ban leszoktam a KPOP-ról és mást kellett hallgatnom. Eleinte nagyon hiányzott. Miután elhagytam a KPOP-ot nem is hallgattam olyan sokszor zenét. Csak tanultam és tanultam. Pluszba vettem még a koreai nyelvet is a szüleim tudta nélkül. Nagyon idegesítenek azzal, hogy tele tömik a fejem hülyeségekkel. Megértem, hogy csak jót akarnak nekem. De már 24 éves felnőtt nő vagyok hagyj hallgassam már azt amit én akarok, és hagyj éljem már úgy az életemet ahogy én akarom. Épp ezen gondolkodtam egy napom amikor haza felé tartottam a suliból. Egyedül mentem mert Anna az egyik barátnőm megbetegedett és nem jött suliba sem. Amikor haza értem a szüleim a nappaliban ültek a fekete bőrkanapén és nagyon komolyan beszélgettek.
-Sziasztok! –köszöntem nekik.
-Szia kislányom! –mondta anya komolyan.
-Bom kicsim gyere ide! Anyáddal beszélnünk kell veled! –mondta apa komolyan.
-Jóóó.... De felvihetem a táskámat a szobámba? –kérdeztem.
-Persze kislányom! Vigyed. –mondta anya már egy kicsit kedvesebben de még mindig komolyan. Nem szeretem amikor azt mondja nekem anya, hogy kislányom. 24 éves vagyok és nem olyan kicsi. De mindegy felvittem a táskámat a szobámba aztán lementem és leültem anyáékkal szemben lévő világoskék bőrkanapéra.
-Itt vagyok! –mondtam miközben leültem.
-Igaz, hogy titokban tanulod a koreai nyelvet? –kérdezte apa szigorúan. Amikor meghallottam ezt a mondatot ledöbbentem. Mi? Honnan tudták meg? Tök titokban volt ez az egész és már nem soká be is fejezem. Pont most? Pont a legvégén?
-Yong.... Ne így kezd és ne legyél ilyen szigorú a lányunkkal. –mondta anya.
-Ezt honnan veszed apa? –kérdeztem értetlenkedve.
-Innen édes kislányom. Kezheted mondani. Mióta jársz? –kérdezte majd a kezembe nyomott egy borítékot. Remegő kezekkel bontottam ki. Amikor kivetttem elolvastam a levelet és az állt bennek, hogy már 2 hónapja nem fizettem be az óradíjjat. A fenébe ez a rohadt óradíj teljesen elfeledkeztem erről. Most mit tegyek? El kell mondanom.
Ez már egy másik kedvenc Kpop fiú bandámról fog szólni.:) Na szóval ez a banda az MBLAQ. Nagyon szeretem őket már egy jó ideje. Mindenki fog benne szerepelni de a lényegesebb személyek azaz főszereplő Lee Changsun vagyis Joon lesz.
Kim Shin Yeong a legjobb barátnőm és Yang SeungHo szerelme. Én pedig Lee Park Bom leszek. Ez egy új diáklány története lesz aki egy idegen országba költözik a szüleitől, idegen iskolába és más környezetbe kerül, de a nyelvet mégis tudja és tökéletesen beszéli.:)
Én ezt sok részesre gondoltam csak abban reménykedem, hogy a végén már nem feleslegesen fogom feltenni. Remélem majd tetszeni fog nektek. Olvassátok el és maradjatok olvasni addig amíg ki nem írom azt, hogy ~THE END!~. Köszönöm azoknak akik végig olvassák!:)
