Kivettem a gardróbomból az egyen ruhámat, a cipőt, a nyakkendőt és a zoknit holnapra. Majd elővettem egy sportmelltartót és egy bugyit estére, majd elmentem zuhanyozni. Egész idő alatt Mir járt az eszembe. Szerelmes vagyok belé de még csak most találkoztam vele elsőnek. Kész lettem és mentem leteríteni a törölközőmet, de közben 2 srác jött be a szobámba.
-Bocsi a zavaráért. De mi még nem ismerjük egymást. –mondta az egyik.
-Én Park Sang Hyun vagyok de csak hívj Thundernek. 23 éves vagyok . –mosolygott.
-Én Jung Byung Hee vagyok de hívj csak G.O-nak. Én 26 éves leszek majd novemberben de még csak 25 vagyok. –mosolygott ő is.
-Sziasztok! Én Lee Park Bom vagyok. De hívjatok Bommienak. Én 24 éves vagyok. –mosolyogtam.
-Látom már aludni készülsz. –mondta Thunder.
-Igen. Holnap suliba kell mennem. –mondtam.
-Akkor mi hagyunk is. –mondta G.O. Majd az ajtó felé mentek.
-Jó éjt! –modták egyszerre.
-Köszi. Jó éjt nektek is. –mondtam majd G.O becsukta az ajtót. Én bebújtam az ágyamba, lekapcsoltam a lámpát és elaludtam. Az este nagyon hamar eltelt. Igaz nagyon álmos is voltam. Reggel amikor felkeltem akkor még csak negyed 5 volt. Kikeltem az ágyból és lementem a konyhába inni. Nem volt fenn senki. Ittam majd felmentem a szobámba és visszafeküdtem. De nem tudtam visszaaludni. Csak feküdtem az ágyba és vártam, hogy fél 7 legyen. Amikor már ott volt az idő, felöltöztem és lementem. Már mindenki fenn volt. Kimmie a tízórainkat készítette míg Mir, Joon és a többi srác reggelizett.
-Jóreggelt! –mondták egyszerre a srácok.
-Jó reggelt! –mondtam.
-Jó reggelt Bommie! Üljél le és egyél. –mondta Kimmie. Akár csak anya.
-Kimmie ne már! Olyan vagy, mint az anyám. –nevettem.
-Még milyen jó kedvedben vagy és milyen csinos vagy. –jegyezte meg Thunder.
-Nem lesz már ilyen jó kedve amikor a suliban lesz. –mondta sötéten Mir.
-Honnan tudod? –kérdeztem.
-Mert tudom! –mondta még mindig sötéten. Majd felállt az asztaltól és felment az emeletre. Utána le is jött a táskájával. –Én elmentem a suliba. Joon majd jösz. –mondta majd becsapta maga mögött az ajtót. Én csak meglepedten néztem utána.
-Ezzel meg mi lett? –kérdeztem halkan.
-Nem tudom. –mondta Joon. Azt hittem nem hallotta senki. Na mindegy leültem reggelizni majd megettem és Joonnal indultunk is. Egész úton beszélgettünk és nagyon jól megismertük egymást. Majd beértünk a suliba pont becsengetett amikor az igazgatóhoz értem. Joon elment órára. Bekopogtam.
-Jöjjön! –mondta egy férfi hang.
-Annyeong! –mondtam udvariasan majd meghajoltam.
-Annyeong! Foglaljon helyet. –mondta kedvesen.
-Köszönöm. –mondtam majd leültem.
-Mint tudja már ebbe az iskolába fog járni. Itt elvárjuk mindenkitől, hogy keményen dolgozzon és, hogy a szabályokat betartsa. –mondta miután leültem.
-Ebben nem lesz gond. Már hozzászoktam, hogy keményen kell dolgoznom. A szabályokat meg be tudom tartani –mondtam.
-Rendben. Nos ön ugye Magyarországról jött? –kérdezte.
-Igen. –mondtam.
-Milyen szakon volt? –kérdezte.
-Informatikai és kommunikálciós szak. –mondtam.
-Akkor kövessen kérem! Megmutatom az osztályát. –mondta majd felállt és elindult az ajtó felé. Én követtem. Bement egy terembe de utána ki is jött mert nem azt az osztáyt kerestük. Majd a következőbe benyitott majd bement és nekem is be kellett már mennem. Lehajtott fejjel mentem be. Nem néztem fel. –Jó reggelt kívánok mindenkinek! Bocsánat a zavarásért de egy új tanulót szeretnék bemutatni az osztálynak. ha meg engedi. –mondta a tanárnak.
-Csak nyugodtan. –felelte a tanár.
-Mint az előbb hallotátok van egy új osztálytársatok. –mondta az igazgató.
-Tessék? –kérdezték a lányok egyszerre.
-Csend legyen hölgyeim! Ő Lee Park Bom szeretném ha ugyan úgy tisztelnétek, mint a többi osztálytársaitokat. Mutatkozz be! –mondta az igazgató.
-Annyeong! Én Lee Park Bom vagyok .... –mondtam.
-Már tudjuk! Nem haladhatnánk? –vágott a szavamba az egyik lány.
-H-hívjatok Bommienak légy szíves. –mondtam zavartan.
-Jó köszönjük! Most Bang Chulyongot és Lee Changsunt bízom meg azzal a feladattal, hogy vigyázzanak rá és, hogy segítsenek neki az órarendben és a tanulásban ha Bom kisasszony nem ért valamit. –mondta az igazgató.
-H-hol fogok ülni? –kérdeztem.
-Majd a tanár úr megmutatja. De én már nem is zavarok. –mondta az igazgató majd kiment a teremből.
-Tessék itt egy órarend. Joon és Mir között van egy üres pad oda üljél le. –mondta a tanár kedvesen.
-Köszönöm! –mondtam majd elvettem az órarendet egy mosolyt eröltettem az arcomra és helyre mentem. Miért is ne amikor odaértem a padomhoz megbotlottam a saját lábamba. Megkapszkodtam a padban és a székben így nem estem el. De Joon egyből felpattan és segített a többiek meg kinevettek. Mindenki rajtam nevetett kivéve Joon. Még Mir is. Nem hiszek a szemenek. Tudom ez csak egy rossz álom és nem tudok belőle felkelni. De nem álom ez a valóság. Majd 10 perc múlva kicsengetett. Én felpattantam és kirohantam a teremből. A WC-t kerestem. Találtam egyet és pont női volt. Bementem és az egyik fülkébe zártam magam. Ennél gázabb nem is lehett volna. Nem bírtam tovább és sírni kezdtem. Majd hallottam egy ajtót nyitódást és valakik bejöttek.
-Ha ki meri használ azt a helyzetet, hogy Joon bébicsőszködik felette akkor komolyan mondom megtépem! Nem hagyom annyiban. Joon csak velem foglalkozhat. –hallottam az egyik osztálytársamtól. Majd nagy nehezen kimentem a WC-ből és Joon bekísért a terembe. Egész nap mindenki kibeszélt engem. Alig vártam, hogy haza menjek és lezuhanyozzak. Így is lett. Hazamentem és lezuhanyoztam majd befeküdtem az ágyamba és elaludtam. Kimmievel a vásárlást elhalasztottuk. Minden napom így telt. Csak egyre kevesebben beszéltek ki. Joonnal egyre közelebb kerültünk egymáshoz, Mirrel pedig távolabb. De még jobban beleszerettem. Nem igaz, hogy ilyen hülye vagyok. Mir alig törődik velem és őt szeretem míg Joon törődik velem és vele nem is foglalkozom. Szegény. Biztos azt hiszi, hogy utálom de szeretem, mint barátot. Nagyon sokat törődik velem. Olyan, mint egy testvér, ami nekem soha nem volt. Vajon anyáékkal mi van? Hiányzok nekik? Vagy már elfelejtettek engem? Majd felhívom valamikor őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése